Története

Tiszaalpár ősi település. Területe ősidők óta lakott hely volt.

Nevét 1075-ben említette először oklevél Olper néven, mikor I. Géza király a váci püspöknek adományozta. A hely a honfoglalás korában is lakott volt, erről Anonymus, Béla király névtelen jegyzője is megemlékezett.

Anonymus leírása szerint a Kárpát-medencében fokozatosan előrenyomuló, területeket szerző magyarok vezére, Árpád a következő kéréseket terjesztette elő követek útján a bolgár vezérnek. „…Salánnak a barátsága kedvéért kérek a marháim miatt a magam jussából egy részecskét, tudniillik a Sajó folyóig elterülő földet. Azonfelül azt kérem a vezéretektől, hogy küldjön nekem a maga jósvoltából két korsót tele Duna vizével és egy nyalábot Alpár homokjának a füvéből, hogy megtapasztalhassam, vajon édesebb-e Alpár homokjának a füve a szcítiai tájaknak, azaz Dentü-mogyernak a füvénél, és a Duna vize vajon jobb-e a Don vizénél.”

Árpád ajándékokat küldött mindezekért cserébe.

„Aztán Árpád vezér (…) küldött neki tizenkét fehér lovat, tizenkét tevét meg tizenkét kun fiút, a vezérnének pedig tizenkét nagyon ügyes orosz leányt, továbbá tizenkét hölgymenyétprémet, tizenkét nyestbőrt és tizenkét aranyos köntöst.”

Árpád követei, „Ond és Ketel pedig továbbindultak Tarcal hegyéről, és gyors lovaglással harmadnap megtalálták Salán vezért Alpár várában, a Tisza mellett. (…) Salán vezér Árpád vezérnek különféle ajándékokon kívül nevetni való tréfaképpen küldött még két korsót tele a Duna vizével meg egy nyalábot Alpár homokjának a java füvéből.” A leírás szerint kis idő elteltével Árpád újra követeket küldött, akik „Alpár homokján megtalálták Salán vezért”. Azt üzente általuk Salánnak, hogy immár jóval nagyobb területet követel, éppen a korábban kért ajándékok jelképes erejére hivatkozva.

A követek érvelésében szerepelt, hogy a bolgár vezér, „ő maga az, aki földje jóságát dicsérve egy nyaláb füvet küldött Alpár homokjáról és egy korsót a Duna vizéből”. Salán vezér nem engedett a követelésnek. „…Árpád vezér és nemesei pedig az egész hadsereggel elindultak a Zagyva folyótól, és a Tetétlen-hegy mellett ütöttek tábort egészen a Tiszáig. Azután a Tisza partján tovább vonulva, Alpár homokjára érkeztek.”

Az elkerülhetetlenné vált csata Anonymus előadásában a következőképpen zajlott le: „Salán vezér a görögök és bolgárok segédcsapataival együtt elindult Titelről, és övéi biztatására is dühösen Árpád vezér ellen lovagolt. S mialatt a két sereg egymás közelében éjszakázott, egyik sem mert aludni egész éjjel, hanem felnyergelt lovukat kézen tartva virrasztottak. Reggel pedig, még hajnal előtt, mind a két fél készült a csatára. Árpád vezér, akinek a mindenség Istene volt a segítője, fölövezte fegyvereit, felállította a csatarendet, aztán könnyhullatva imádkozott Istenhez, majd imigyen tüzelte vitézeit: Szittyák, kik a bolgárok dölyféből Hung várától a hungárus nevet kaptátok, a görögöktől való félelem miatt ne feledkezzetek meg kardotoktól, és el ne veszítsétek jó hírneveteket. Hanem serényen és vitézül harcoljatok a görögök és bolgárok ellen, akik a mi asszonyainkhoz hasonlítanak, és úgy féljünk a görögök sokaságától, mint az asszonyokétól. Ennek hallatára vitézei nagyon felbuzdultak. Tas fia Lél megfújta a kürtjét, Bogát fia Bulcsú meg felemelte a zászlaját, s az első hadsorban indultak ütközetbe a görögök ellen. Erre harcba elegyedett a két ellenséges csatarend, és kezdtek hevesen vívni egymással. S amikor Árpád vezérnek egész serege viadalra kelt a görögök ellen, igen sokan elestek a görögök és a bolgárok közül.

A fent említett Salán vezér pedig, amint látta, hogy övéi alulmaradnak a küzdelemben, futásnak eredt, s hogy életét megmentse, Bolgárfejérvárba sietett. A görögök meg bolgárok a magyaroktól való rettegésükben eszüket vesztve elfelejtették, hogy melyik úton jöttek, s midőn életüket mentve futásnak eredtek, a Tiszát kicsiny folyónak vélve, át akartak úszni rajta. De mivel ekkora félelem és rémület szállotta meg őket, a magyaroktól való rettegésükben majdnem mindnyájan a Tisza vizébe vesztek, s alig maradtak néhányan, hogy a császárjuknak balsorsukról hírt mondjanak. Ezért azt a helyet, ahol a görögök vesztüket lelték, attól a naptól kezdve mostanig görögök révének hívják.”

Anonymus művének nyomtatásban történt megjelenése óta (1746) az alpári vár mint „Zalán vára” vonult be a köztudatba. Széles körű ismertségét különféle szépirodalmi utalások is segítették. Különösen nagy jelentőségű ebből a szempontból Vörösmarty Mihály 1825-ben megjelent Zalán futása című tíz énekes hőskölteménye. Az alpári Zalán váráról szóló történet hitelességét sokáig a történeti szakirodalomban sem vitatták, ellenkezőleg, tényként kezelték.

A község a török hódoltság alatt többször is elpusztult. Az 1559 évi török kincstári adólajstromokban a budai líva községei között találjuk, és ekkor 11 adóköteles háza volt. Alsóalpár a váci püspök fennhatósága alá tartozott, 1715-ben még csak Kecskeméthez tartozó puszta, 1727-ben népesült be újra.

1973-ban Alpárt és Tiszaújfalut egyesítették, így jött létre a mai Tiszaalpár.

Forrás:hu.wikipedia.org